Travnicsek és a választások
Helmut Qualtinger és Carl Merz alkotásának fordítása

 

Helmut Qualtinger 1928-ban született Bécsben és 1986-ban meghalt ugyanott. Az 50-es években Gerhard Bronnerrel és Carl Merzzel kabaré előadóként tevékenykedett és hamar nagy hírnévre tett szert nem csak Ausztriában, hanem az egész német nyelvterületen. Akkor születtek a „Travnicek“-párbeszédek. A szintén Carl Merzzel együtt alkotott és 1961-ben az osztrák tévében bemutatott „Karl Úr“ című egyfelvonásos színműve (magyar kiadás: Kortina Kiadó 2005) még jobban növelte az ismerettségét a közönséges polgár, a félig rejtett mindennapi fasizmus, az osztrák lélek éles megfigyelőjeként.
Gerhard Bronnerrel írt dalokat és ezeket énekelte is. Felolvasott saját műveiből, de másokéból is. Egyebek közt híres Hitler „Harcom“ című könyvéről készült felvétele.
Színészként sok filmben fellépett, mindenekelőtt irodalmi művek megfilmesítéseiben, így pl. 3-szor a „Mesék a bécsi erdőből“ című filmekben (Ödön von Horváth színdarabja alapján), 1968-ben a „Kastély“ című filmben (Kafka könyve nyomán), 1976 a „Köznapi legenda“ című magyar filmben. Utolsó fellépése az „A rózsa neve“ című filmben volt, nem sokkal halála előtt.

 

Travnicsek és barátja állnak egy választási plakátokkal telt fal előtt.

Barát: Travnicsek, mit csinál majd következő vasárnap?
Travnicsek: Ez az időtől függ. Ha szép idő van, kirándulok, ha esik az eső, xxxxxxxxxxxmoziba megyek.
Barát: De Travnicsek! Következő vasárnap s ha szétnéz, akkor mit lát itt?
Travnicsek: Plakátokat. Ezeket már 4 hét óta nem nézem meg.
Barát: Ez éppen a hibája, Travnicsek. A következő vasárnap az a nap, amikor az xxxxxxurnához kell lépnix
Travnicsek: Hisz akkor mi van? Temetés?
Barát: … és el kell döntenie …
Travnicsek: Hogy kiránduljak vagy moziba menjek?
Barát: Nem! Következő vasárnap a kötelességtudó állampolgár megy szavazni.
Travnicsek: Na, ha tényleg esik az eső és nem kapok mozijegyet, még mindig xxxxxxxxxxxmehetek választani.
Barát: Travnicsek! Mondja meg, miért megy választani?
Travnicsek: Azért, mert kapok egy cédulát.
Barát: Nem, hanem a politikusnak kell a kapcsolat a néppel! Ezen a cédulán xxxxxxkeresztül megtudja, Ön, mint választó, hogyan vélekedik róla.
Travnicsek: Ezt szabad ráírni a cédulára?
Barát: Nem, mert akkor érvénytelen.
Travnicsek: Akkor micsoda kapcsolat ez?
Barát: A leadott szavazatok azt mondják a politikusoknak, hogyan vélekedik xxxxxxróluk a nép.
Travnicsek: És ez nem zavarja őket?
Barát: Travnicsek, képzelje csak el, hogy Ön politikus és kap 500.000 voksot. xxxxxxAkkor mit gondolna?
Travnicsek: Azt gondolnám, hogy végre luxuslimuzint vehetek magamnak.
Barát: De Travnicsek! Ön valamit megígért ezeknek az embereknek! Most be xxxxxxkell tartania ezt.
Travnicsek: Miért?
Barát: Ha nem tartja be, soha többé nem fogják választani.
Travnicsek: Nem baj. Nekem úgyis csak egy limuzin kell.
Barát: De a százezrek, akik bizalmukat helyezték Önbe!?
Travnicsek: Hát, ezek talán először mentek választani?
Barát: Travnicsek, nagyon kicsinyes a gondolkodása. Képzelje el, hogy alapítja xxxxxxa Travnicsek-pártot: „TP“.
Travnicsek: TP? Tbc(1) ... TP ...
Barát: Kampányt indít, csak ahogy a többi párt. Milliókat költ a reklámhadjáratra, xxxxxxahogy a többi párt.
Travnicsek: Ha nekem lenne az a pénz, amit ezek költenek reklámra, akkor xx xxxxxxxxxxxösszecsomagolnám a pártomat és indulnék a Rivierára(2).
Barát: Miért éppen a Rivierára?
Travnicsek: Hát, Vietnámba azért nem fogok menni!(3)
Barát: Travnicsek, Ön nem demokrata!
Travnicsek: Ezt még senki nem mondta nekem! Még Hitler idején sem.
Barát: Akkor nem is volt becsületes dolog!
Travnicsek: Most tán becsületes dolog?
Barát: Persze! A legmagasabb becsület! Ön élvezi a szabad aktív és passzív xxxxxxxválasztójogot.
Travnicsek: Én inkább a passzívat szeretem.
Barát: Felőlem lehet. Tehát azt akarja, hogy válasszák Önt. Milyen a xxxxxxxxxxxxxxxpolitikusnak megfelelő előfeltételekkel rendelkezik?
Travnicsek: Semmilyennel.
Barát: Ön túl könnyűnek képzeli az egészet. Ki szavazzon Önre?
Travnicsek: Ez természetesen bizalom kérdése!
Barát: De Önben miért bíznanak az emberek?!
Travnicsek: Miért bíznak a többiekben?
Barát: Ezek kormányzásukkal évek óta bebizonyították, mire képesek ők.
Travnicsek: Pont ez az.
Barát: Önt azonban nem ismerik.
Travnicsek: Hát, akkor fényképeket készíttetek magamról.
Barát: De ez sok pénzbe kerül. Ha aztán elveszíti a választásokat, mit fog xxxxxxcsinálni?
Travnicsek: Nem fizetem ki a fényképeket.
Barát: A fényképek a legkevésbé nyomnak a latba. Eszményekre van szüksége! xxxxxxNézzen csak ezekre a plakátokra! Itt a nemzet legkivaló emberei xxxxxxéjszakákon keresztül törték a fejüket!
Travnicsek: És ez ennek az eredménye?
Barát: A választási propagandát átható ereje szerint kell megítélni. Választási xxxxxxjelszavakra van szüksége, szlogenekre! Milyen szlogent választana?
Travnicsek: A pártot könnyebb utolérni, mint a sánta … nem … Aki egyszer xxxxxxxxxxxválasztani mer, hitelt többé … nem … Párt pártot mos … nem … xxxxxxxxxxxKi korán kel, aranyat lel!
Barát: De ennek semmilyen tartalma!
Travnicsek: Átható ereje viszont van!
Barát: Egy választási jelszónak azonban kell, hogy legyen tartalma, jelentősége, xxxxxxhogy érjen valamit!
Travnicsek: Nézzen csak a többiekre. Ezek sem érnek semmit.
Barát: Travnicsek, egy választási plakátnak a meggyőzési ereje döntő lehet a xxxxxxválasztás éjszakáján!
Travnicsek: Erre én is már gondoltam. Ha Klaus sétál az utcán és a kommunista xxxxxxxxxxpárt plakátját megpillantja - ki tudja, kire szavaz majd?(4)
Barát: Elméletileg igaza van. Mindenki szavazhat arra az emberre, akire akar! xxxxxxAbszolut szabad és titkos a választás!
Travnicsek: Tudom én ezt már … Tudom … Egy dolog mégis zavar. Miért van xxxxxxxxxxxaz, hogy vasárnap nem lehet szeszes italt fogyasztani?
Barát: Nem éppen vasárnap kell innia!
Travnicsek: De éppen ezen a vasárnapon okom van rá!
Barát: De így kell lennie, Travnicsek. A szavazólapon több jelöltek listája van. xxxxxxNagyon könnyen megeshet, hogy valaki kereszttel jelöl mást, mint amit xxxxxxakart!
Travnicsek: Na és? Azt hiszi, forradalom tör ki, ha Figl(5) egyszer szavazna a xxxxxxxxxxxsocdemokratákra?
Barát: Tehát Travnicsek, mit fog csinálni vasárnap?
Travnicsek: Most már tudom.
Barát: Kirándul?
Travnicsek: Nem.
Barát: Moziba megy?
Travnicsek: Azt sem.
Barát: Kitűnő! Tehát?
Travnicsek: Már szombaton veszek két liter bort és otthon berugok.
Barát: És akkor mit fog csinálni a szavazófülkében?!
Travnicsek: Ez az én választási titkom!

****************************************************

1) tüdőbaj

2) az olasz tengerpartra

3) A vietnámi háború idején készült ez a párbeszéd.

4) Klaus volt az akkori néppárti/konzervatív miniszterelnök.

5) Figl akkor volt a Néppárt elnöke.

vissza a magyar publikációk oldalához

vissza a bevezető oldalhoz