A CSEH KUPONOS PRIVATIZÁCIÓ 1991-92
A cseh – eredetileg csehszlovák – privatizáció mintegy mintául szolgált más országoknak is, amelyek mindnyájan ugyanazzal a problémával álltak szemben: az állam magánkézbe akarta üzemeit adni, a beruházók pedig alig jelentkeztek. Ez két eredetileg németül megjelent cikkem magyar korszerűsített változata, amely eredetileg kérésre lett írva. A végen azonban a megrendelő olyan változtatásokat követelt, hogy inkább magam publikáltam a honlapomon.
1. A kisrészvényes mint szükségmegoldás a beruházók elmaradásával szemben A kuponos, egyéni privatizáció ötlete eredetileg az NDK-ból szármázott. Ugyanaz az ellenzéki csoport találta ki, amely kigondolta és előterjesztette a „Treuhandanstalt” alapítását az akkori NDK-s vezetésnek. A leköszöntő keletnémet minisztertanács el is fogadta a javaslatot. A későbbi német újraegyesítés folyamán a kuponos eljárásról pedig már nem volt szó.*1 Az azzal megbízott cseh közgazdászok bonyolult eljárást dolgoztak ki ahhoz, hogy a CSSK (Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság, 1991-92) polgárait kisrészvényessé alakítsák. Mindenekelőtt – meghatározott időn belül – minden jogosult, azaz a CSSK minden, állandó lakhellyel rendelkező, nagykorú polgára, kis kuponfüzetet kellett volna vásárolnia. A füzet összesen 1000 pontos kuponokat tartalmazott – 1000, 500, 200 és 100 pontos mennyiségbe fölosztva. Ezzel a 35 koronáért kapható füzettel a leendő népi részvényesnek ezután be kellett mennie a helyi járási hivatalba, igazolnia kellett személyazonosságát, és 1000 koronás bélyegzővel érvényessé kellett tennie a kuponfüzetet. Ezekre a lépésekre konkrét határidőt szabtak meg. Ezt az időszakot követően a cégek részvénytársaságra való átalakítását tervezték meg. Utána a füzettulajdonosnak egy vagy több általa választott céget kellett volna kiválasztania, majd igénye szerint meg kellett volna határozni, hogy mennyi kuponos pontot ad ennek a cégnek. Még valami adott idő után a hatóságok értesítették volna arról, hány és milyen értékű részvényt kap a tőle kiválasztott cég(ek)nél. Az egész privatizációs folyamat alatt nyitva maradt az a lehetőség, hogy egy esetleges vevő illetve beruházó tegyen ajánlatot – akkor a hatoságok kivették volna a szóban forgó üzemet a kuponos privatizációs tervből és közvetlenül eladták volna. 2. Hogyan állapítsuk meg egy szocialista cég értékét a piacgazdaságban? Ez a fent leírt bonyolult eljárás nagy részben annak az eredménye, hogy a csehszlovák gazdasági egységeknek – akár gyár, akár TSZ (csehszlovák JZD), akár bolt, nem volt piaci értéke. Az egész eljárás tehát mindenekelőtt arra volt hivatva, hogy adjon egy ilyen értéket. Sok pont – magasabb érték, kevés pont – alacsony érték – a kuponos privatizáció feltalálói és végrehajtói legalább így a kialakulandó részvénytársaságok értékének meghatározását képzelték el. A CSSK cégei ugyanis soha nem működtek tőkés konkurenciában és nem kellett sem a bevételeiket sem a kiadásaikat piaci elvek szerint kiszámítaniuk. Nem volt semmilyen adat, amely alapján következtetni lehetett volna esetleges világpiaci szereplésére. Pedig ez teszi ki egy kapitalista üzem értékét, nem a csarnokai, irodái és gépei összessége. Ugyanez a probléma Detlev Karsten Rohweddert, a Treuhandanstalt első, később meggyilkolt elnökét is foglalkoztatta. Rohwedder előbb bajba jutott vagy csődbement ruhrvidéki vállalkozásokat igazított újra a piacképesség felé. Amikor azonban az NDK üzemeit kellett volna hasonló módon kezelni, arra jött rá, hogy az eddigi módszerei nem alkalmazhatóak, hiszen ezekhez minden alap hiányzott. Nem maradt más megoldás, mint bezárni az egészet. Rohwedder ezt ellenezte és több alkalommal szóvá tette, hogy ebből csak baj következhet. Utóda, Birgit Breuel pedig keresztülvitte az NDK „lebonyolítását”.*3 A CSSK cégeinek termékei, ugyanúgy, mint az NDKé, csak a szocialista cserekereskedelem keretei közt hagyták el a nemzeti tervgazdaság szabta határokat. A KGST-n belül pedig a kereskedelem bonyolult értékállapításon ment keresztül, transzferábilis rubel vagy politikailag szabott árfolyamok alapján. Ebből semmit sem lehetett kivenni a privatizációs érték megállapításához. A szocialista Csehszlovákia nyugati piacokra is exportált árukat, egyebek közt fegyvereket. De a kivitel a devizapiacokra olyan kalkulációkon alapult, hogy a honi pénzben tett beruházások – előtermék és munkabér – alig szerepeltek a sokkal fontosabb cél elérésében: a deviza megszerzésében. Ebből a dilemmából az akkori politikusok és közgazdászok a csehszlovák polgároktól várták a megoldást. 3. Az állampolgár mint értékelő Az elgondolás nagy bizalmat fejez ki a lakosság érték-érzése iránt. A csehszlovák kis Kovács urat, illetve ennek ottani megfelelőjét arra kérték föl, hogy mutassa meg végre a gazdasági szakértelmét és így segítsen a frissen piacgazdasággá vált nemzetének a nehéz helyzetében. Csakhogy az emberek nem eszerint viselkedtek. A külföldi, tőkével rendelkező beruházók továbbra sem jelentkeztek. De a csehszlovák polgárok sem kapkodtak érte. A privatizációt a kudarc réme fenyegette. 4. Egy ügyes szerencselovag, mint a nemzetgazdaság serkentője Akkor megjelent a megmentő, Viktor Kožený személyében, a tőle alapított „Harvard” elnevezésű beruházási alappal. Kožený röviden Harvard egyetemen tanult, onnan a név és a nagy bizalom, amelyet kisugárzott, mint gazdasági szakértő. A lényeg pedig az volt, hogy 100%-os profitot ígért – az akkor még – Csehszlovákia polgárainak, ha az ő befektetési alapjára bízzák a bélyeggel ellátott kuponkönyveiket. A kormány kölcsön formájában biztosította számára a pénzt ehhez a reklámkampányhoz. Kožený volt a mentőövük, hogy a privatizáció ne bukjon el. Minden támogatást megkapott. Utána több bank, cég, magánember szintén ilyen beruházási alapot alapított. Ezek versenyeztek a privatizációs füzetekért, amelyek ilyen körülmények közt igen fogytak, a bélyegekkel együtt. Ennek eredményeként Kožený a Cseh Köztársaság egyik legnagyobb befektetőjévé és vállalkozójává vált – mindezt tőke nélkül, a nullából indulva. A beruházási alapok hirtelen Csehország gazdaságának nagy játékosai lettek. Bizonyos mértékben zsarolhatták a különféle kormányokat. Az illetékes hatóságok 500 ilyen alapból a felét meg is engedélyezték. Az alapok rt-ként szerveződtek, a kuponos füzet tulajdonosai sok ilyen alapnál kisrészvényesként helyezkedtek el.*6 Kožený pedig a kölcsönzött kormánypénzekből kifizette saját kuponos részvényeseit és vált az egyetlen és igazi tulajdonossá. A lényeges probléma az egész eljárásnál az volt, hogy az új tulajdonosok nem hoztak pénzt az üzemekbe, mivel nekik nem volt. Azért a következő évtizedben és esetleg később is az állam kénytelen volt tovább pénzelni az így létrejött részvénytársaságként működő üzemeket. Maga az állam finanszírozta a cégek magánkézbe adását és további boldogulását is. A csehországi siker pedig úgy jött létre, hogy ehhez holtsúlyt kellett lerázni: 5. Az ország szétválása Annak idején, amikor Csehország és Szlovákia elváltak egymástól, a fő aggodalom az volt, hogy hasonló vérontás következhet, mint a volt Jugoszláviában – ahol különben a rosszabb események még hátra voltak, de 1992-ben már sejteni lehetett a bajt. Ami az okokat illeti, a bűnbakot Vladimir Mečiar személyében gyorsan lelték. Sehol nem hiányzott az utalás arra, hogy az „egykori ökölvívó” indulatos volta okozta az ország szétesését. Holott inkább Václav Klaus kormánya tessékelte ki Szlovákiát, a cseh kormányfőt kevésbé hibáztatták az eseményekért. Nem hiányoztak a történelmi magyarázatok sem, hogy Szlovákia és Csehország kulturálisan nagyon távol áll egymástól és annak idején (1918-ban Pittsburghban) ezt a két országrészt mesterségesen kovácsolták össze. Mindez igaz ugyan, de a két ország elkülönítésének fő oka a privatizáció volt. Hamar kiderült, hogy a szlovák nehézipar és hadiipar senkinek nem kellett. Ezért nem csak Mečiar, hanem a többi akkori szlovákiai politikus is ellenezte a kuponos eljárást. Attól féltek, hogy a prágai kormány majd mindezt bezárja, a hiányzó érdeklődésre hivatkozva, mint felső hatalomra. Szlovákia jóval sikertelenebbül vészelte át a rendszerváltást, sokan szorulnak ingázásra az országhatáron túl, illetve kivándorlásra. Ennek több oka van, de ezek elemzése túlhaladja az itt tárgyalt témakört. 6. Következtetések és észrevételek 32 év múltán a) Békés és egyben sikeres átmenet b) A hiányzó tőke c) Csehország meg az euró Itt hozzá kell fűzni, hogy az EU alapításánál Maastrichtban az összes alapító tagország az euró bevezetésére kötelezte magát – kivéve Dánia és az Egyesült Királyság, akik kivételt kértek és meg is kapták. Az euró bevezetésekor Svédország csatlakozott hozzájuk és szintén kimaradt az egységes pénznemből. Ha ilyenkor egy stabil és gazdaságilag sikeres kis ország azt mondja: köszönöm szépen, de inkább maradok a sajátomnál, akkor ez bizonyos mértékben egyaránt provokáció és fenyegetés is. d) Az eladósodás kérdése A Prágai Tavasz idején hozott „akcióprogram” kezdeményezte a nyitást a piacgazdaság felé. A szovjet csapatok bevonulása ennek a tervnek vetett véget. Ennek következményeként Csehszlovákiának nem volt módja nyugati bankoknál hitelt fölvenni. Nem léphetett be a Valutaalapba. Ennek eredményeként adósságmentes volt rendszerváltáskor. Így különféle módon kerültek a volt szocialista országok abba a tőkés világba, amely most világszerte uralkodik: 7. Visszaemlékezés egy klasszikus műre „Az úgynevezett nemzeti gazdagság egyetlen része, amely a modern népeknek valóban közös birtokába kerül – államadóságuk. Ezért egészen következetes az a modern tanítás, mely szerint egy nép annál gazdagabb, mennél mélyebbre merül az adósságban. A közhitel a tőke hitvallásává lesz. És az állam eladósodásának megkezdődésével a szentlélek ellen való bűn helyére, amelyre nincs bocsánat, az államadóssággal szemben való hitszegés lép. _______________________________________________________ *7 El País, 29.7. 1993: “El Consulado de Panamá en Barcelona, implicado en tráfico de armas.” *8 Klaus bestätigt seine Distanz zum Euro. Präsident: "Wenn ich provozieren wollte, würde ich fragen, ob der Euro 2017 noch existieren wird" (Standard, 16.4. 2009) *9 Karl Marx, A TŐKE. 24. fejezet: az eredeti felhalmozás. 6. Az ipari tőkés keletkezése, 697-698 o. Szikra, Budapest 1955 Megírva: 2024 tavasszal |