Az
Altaj
Az Altaj egy hegység Oroszország, Kazahstan, Kina
és Mongolia határain. Legmagasabb hegye a Beluha-hegy, amely az
orosz részhez tartozik. A továbbiakban „Altaj“ alatt
csak az orosz rész értendő.
Az Altaj a történelem folyamán sok törzsnek illetve
népnek szolgált hosszabb vagy rövidebb tartozkodásra.
A 7.-2. évszázad i.e. a Szkiták laktak ott, számos
gazdagon ellátott sírhántot, „kurgánt“
hátrahagyva. Később török törzsek letelepedtek
egy ideig. Van olyan elmélet is, hogy a magyarok eredetileg az Altaiból
indultak. Az altaji nyelvek egy része mindenképpen a finnugor
nyelvcsoporthoz tartozik.
A 13. században az Altaj játszott egy központi szerepet Dzsingisz
Kán hódításai és birodalomalapítása
idején, és a mondák szerint ott is el van temetve, holott
sírja helyszíne ismeretlen. Halála és a rá
következő hatalmi harcok után török-mongol nomád
törzsek alkottak néhány egymást viszonylag gyorsan
felváltó és gyenge hatalmi képződményt. Az
utolsó ilyen birodalmacska a Dzsungár Kánat volt a 17.-18.
században. Miután a kínaiak elsöpörték,
az Altaj 1756-ban került Oroszországhoz, állítólag
önkéntesen, noha nehéz elképzelni, milyen alapon és
milyen eszközökkel lehetett akkor ezt az önkéntességet
megállapítani. Úgy látszik, nem volt ellenállás.
| A Csuja folyó Csibitnél |  |
Az Altaj mai lakossága három népcsoportra
oszlik, 1999-i adatok alapján:
1. Az „altajiak“, mindazon népek utódai,
akik kerültek az Altajba az oroszok megérkezése előtt.
Részük az összlakossághoz viszonyítva kb. 31%.
2. Az „oroszok“, a 17. század elejétől óta
beáramlott szláv népek utódai, köztük
olyan emberek leszármazottjai is, akik a 20. század 30-as évek
óta betelepültek, gyakran nem önkéntesen. Ez a csoport
60%-ot tesz ki.
3. A kazahok, 6%.
 |
Kilátás a Katu-Jarik hágóról a Csulisman-völgybe |
Az oroszok kezdtek becsöppögni Szibéria (a Jermak Timofejevics nevéhez fűzödő, 1581-től kezdődő) hódítása folyamán. Az Altaj a jobbágyságtól és más kellemetlenségektől menekülő orosz parasztok egyik menedékhelye lett. Olyan képzeletbeli földöt kerestek, amelyet „belovogyé-nak“ hívtak, "fehér vizek vidéke", és ahol mentesek legyenek vallási és társadalmi elnyomástól. Később jöttek az óhitűek is, akiket kirekesztettek az orosz ortodox egyházból 1653 és 1656 között, a „raszkol“, azaz szakadás idején. Egyéb reformok közül akkor bevezették a Szentháromságot, és aki nem volt hajlandó áttérni az új dogmákra, nem maradhatott a községében és kényszerült a birodalom távoli, nem ellenőrizhető zugaiba menekülni. Az óhitűek egyik leghíresebb községe még ma is fennáll az Ujmon-völgyben, a déli Altajban.
A Csulisman folyó |
 |
Az altaiak hagyományosan sokistenhivők. A hegyek, folyók,
hágók és fák személyes szellemekkel rendelkeznek,
akiket tisztelni és jó hangulatban tartani kell. Az altaji hit
szerint két isten, egymással versenyezve, teremtette a földöt
a vízből. Hitük szerint az emberi lélek olyan sugarak keveréke,
amelyek erednek a földtől, a holdtól és a naptól.
A 19-ik században a hatóságok kényszerítették
az altajiakat arra, hogy áttérjenek a keresztény hitre,
de ez teljesen felszínes volt és alig maradt befolyással
lelki világukra és szokásukra. A délkeletről jövő
buddhista befolyás néhány eleme került az altaji hitgyakorlatba.
A 19. és 20. század fordulóján egy politikai-vallási
mozgalom keletkezett, a „burhanizmus“, amelyben függentlenségi
vágyok vegyültek népi mondákkal, keresztény
és buddhista elemekkel. A burhanizmus hívei vártak egyfajta
megváltót, „Oirot-ot“, aki saját államba
vezetne őket. Ez az Oirot tulajdonképpen a Dzsungár Kánat
alapítója volt, aki ilyen átszellemült formában
bukkant fel újra.
| Régi függőhíd a Katunyon keresztül, Csemálnál. |  |
Az altaji térséghez is fűződnek Nikolai
Rerih (1874-1947) festő és filozófus eszmei, aki Azsia hegyei
vidékein létező hitekben és szokásokban látta
a világ javulásának a kulcsát, és különösen
az Altajban vélte felfedezni a buddhista misztikus paradicsom, „Sambala“
színhelyét. Rerih gondolatainak ma is sok híve van, aki
mintegy zarandokol az Altajba.
Persze az Altaj mai lakók túlnyomó többsége
semmilyen vallás híve, hanem a Vodkáé és
a házilag főzött pálinkáe. A földmüvelés
gyakorlatilag megszűnt, a kolhozok tönkrementek, az emberek állattartásra
rendezkedtek be, önellátási szinten. (Előbb az Altaj exportált
élelmiszert Szovjetunió más részeibe.) Elég
gyakori a házi állatok lopása és az ebből adodó,
néha halálos kimentelű viszályok. Az ellátás
megtorpan, a csempészet Mongoliával hoz még némi
pénzt.
Az Altaj gyér lakott terület. A főút a Csujszkij Trakt, amely
Gorno Altajszk, a fővárosbol Mongoliába vezet. A Csujszkij Traktot
a mai formában a sztálini idők kényszermunka-rendszer igénybevételével
épült, mellette fekvő lágerek egész lánca vonult
akkor a mongol határig.
 |
A Csuja torkollata a Katunyba Mali Jalomannál |
A Csujszki Trakton kívül van még néhány
aszfaltozott és nem aszfaltozott út. Sok település
csak terepjáróval vagy lóháton elérhető.
A szovjet időkben helikopterekkel látták el a félreeső
falúkat, de ez a fajta fényüzés rég megszűnt.
A vadászok és a kalandok kereső turisták
(túlnyomó többségben oroszok az európai részből)
járják a „taigát“, az őserdőt, az úgynevezett
"tropákon", olyan ősvényeken, amelyeket eredetileg
a vadok törtek maguknak az erdőn keresztül. A tropák ismerete
nélkül nem lehet áthaladni a taigán.
A Teleckoje tó az egyik legmélyebb a világon, az 5-ik vagy 6-ik helyet foglal el. Sok patak és folyó önti a vizét a tóba, de csak egy lefolyása van, a Bija folyó.
 |
Halászok a Bija folyónál |
Csak az északi csücskéje elérhető aszfaltuton, a tó partján fekvő több település csak a tavon keresztül hozzáférhető, nyáron csónakokkal, hajókkal, télen a jégen át. Nyáron egyszer hetente egy teherhajó megy a tavon keresztül és ellátja a településeket, főleg élelmiszerekkel és üzemanyaggal.
| A Teleckoje-tó déli partja |  |
Az emberek a tó mentén mindenekelőtt vadászat
és halászatból élnek. A tavat körülvevő
hegyeken (legmagasabb közülük a Teleckij 2500 méterrel)
mindenféle állat lakóhelye, és a tó nagyon
gazdag halakban. A tó mélysége olyan, hogy a fenekén
nagyon jó megmarad minden, mivel ott a hideg miatt nincs hal és
egyéb állat, amely „feldolgozná“ például
a tóba fulladt emberek holttesteit. Így a buvárok még
ma is megnézhetik a forradalom idején egy a jégen vívott
csatában elesett és utána a tóba dobott vörös
katonák és fehérgárdisták hullait, lovaikkal
együtt.
 |
A Teleckoje-tó közepes szakaszán |
Az Altajba induló turizmus sokkal csökkent, mivel
az út az Altajba és az ottani tartozkodás sokkal megdrágult,
és a különféle helyek hozzáférhetősége
és ellátása sok nehézséggel jár.
Kár, mert az Altaj mindenképpen megérne egy látogatást.
(A fényképek 2000-ből származnak. A fogalmazás 2003-ban készült.)