A hitel nem teremtheti
meg saját feltételeit
A hitel szerepe a tőkés rendszer
kialakulásában éppen ellentétben állt
ahhoz, ahogy a reformkor hősei elképzelték:
Nem vezetett ugyan a honi ipar kialakulásához, de a régi
feudális viszonyok megdöntéséből alaposan
kivitte részét. Az agrárhitel eszközül
szolgált arra, hogy a kereskedők rétege hitelnyújtással
folyamatosan átvette a föld hasznát a régi uraktól,
holott a magyar törvények lehetővé tették,
hogy a nemesek névlegesen megmaradtak a föld birtokában
bár nem élvezhették annak hozamát,
ez már el volt zálogosítva a hitelezőknek.
1. A parciális obligációk
haszonélvezői és árfolyama Rövidesen leírom az eljárást:
Az osztrák és német mágnások magánkötvényeket
(Privatanleihen ) adtak ki a bécsi bankházak közvetítésével.
A kibocsátó aláírt egy illetve több
főadósságlevelet (Hauptschuldverschreibungen),
amelyeket egy intézménynél, többnyire az Osztrák
Nemzeti Banknál, helyezett letétbe. Erre a főadósságlevélre
ő, illetve a bankház kiadott kisebb összegekre szóló
általában nyomtatott részadósságleveleket
(Teilschuldverschreibungen), az úgynevezett parciális obligációkat.
Ezeket eladták a tőzsdén vagy másutt, de hol
és hogyan, a legtöbb esetben nem tudni. Die Fürst Eszterházy-Anleihe von 1825
wird an der Börse zu 70
gehandelt,
das Anlehen von
1826 stand zu 74, während jenes von 1829 zu 78 stand
Az újabb hitelfelvételekre
azért volt szükség, hogy az adós visszafizethesse
a megelőző hiteleket. Eszterházy Pál herceg ezt
így is említi egy kérvényben, ezzel indokolva
az újabb hitelfelvétel szükségét. Sie (= die Bankhäuser) setzen voraus, daß
ihr Mitkontrahent keine neuen Schulden mehr mache; aber solche Herren
sind in Geldsachen wenig skrupulös es erscheint eine 2. und
eine 3. Anleihe, wodurch diese Papiere überhaupt herabgewürdigt
werden. Lauter Ereignisse, welche die Übernehmer von derlei Anleihen
in ihr Kalkül aufnehmen müssen. Wachtler téved a bankárok
számításai megítélésében:
Jól tudták, hogy társai új hiteleket
fognak felvenni, mert más módon nem tudnak elegendő
pénzt előteremteni a hitelezők kielégítéséhez.
Lesték az ügyfelük pénzügyi helyzetét,
foguk volt a birtokára. Széchenyi 1844 áprilisában,
egy olyan évben, amikor újabb hitelfelvételre került
sor, jegyzi a naplójában: Paul Eszterházy behält seine Güter
kein Wort wahr, daß Rothschild sie übernimmt!
Úgylátszik, fennállt
a veszély, hogy átveszi. Hasonlóan, mint Wachtler, de még
élesebben nyilatkozott az osztrák Udvari Kancellária,
szintén az 1844-es évben:
in dem Maße, in dem die kreditsuchende
Unternehmung bisher in ihrem Unternehmen unglücklich war, trägt
jede solche neue Kreditoperation mehr und mehr den Charakter eines Schwindelgeschäftes
zur Hinausschiebung eines Bankrottes in sich. Ennek ellenére Eszterházy
Pál herceg parciálisai a reformkori Magyarországon
az akkori értékpapírok közé tartoztak.
Kappel Frigyes pesti nagykereskedő értékpapír-nyilvántartása
1848-ban feltünteti az Eszterházy-sorsjegyeket 40 forintos
névértékük szerint, amiből következtethető,
hogy egészen a forradalomig megőrizték értéküket.
Levéltári kutatásaim során egy alkalommal
olyan nyomtatványra bukkantam, amelyen egy Weisz nevű magyarországi
kereskedelmi cég úgy próbált magának
hitelforrást teremteni, hogy Eszterházy sorsjegyekre vett
fel pénzt, kifizetést ígérve nyerés
esetén. (Több részlettel nem tudok szolgálni,
mert ott csak egyetlenegy darab volt, ebből is hiányzott egy
rész.) A Pesti Hazai Első Takarékpénztár
főválasztmánya 1842-ben az osztrák államkötvényeken
kívül csak az Eszterházy-papírokat ismerte el
értékpapírként, így megerősítve
ezeknek elfogadottságát, miközben a komáromi
hajóbiztosító részvényeit túl
kockázatosnak minősítette. Die fürstlich Eszterházysche Anleihe von
1825 stand zu 94 oder auch unter 70. Hasonlóképpen nyilatkozik
egy név nélkül megjelent röpirat az 1832-es évből:
Die soliden ungarischen Anleihen stehen auf 76% ihres
Nennwertes, die nicht ungarischen auf 98/99%. A röpirat szerzője ezért
hibáztatja a húszas évek csalárd kötvénykibocsátásait,
de már Iványi-Grünwald kérdéssé
tette ezt az állítást. Inkább az akkori agrárválságban
kereste az okokat, mert ez a válság az iparral alig rendelkező
Magyarországot sújtotta súlyosabban, mint az örökös
tartományokat. 2. Ahol hitelművelet van,
ott csalás is lehet: A csalárd kötvénykibocsátások Ezekre a hitelfelvételekre a húszas években került sor, ezeknél a hitelezőket alig vagy egyáltalán nem elégítették ki. A csalárd kölcsönök két csoportba osztandók: Grassalkovich kötvénykibocsátásai és a Seeligmann szervezte műveletek. Grassalkovich 3 parciális kölcsönt bocsátott ki: 1820-ban egy 600.000 forintra szólót, 1824-ben egy 200.000 forintra szóló,t 1825-ben egy két millió forintra szólót. Grassalkovich összes parciálisa nominális értéke tehát 2 millió 800.000 volt. Seeligmann a következő kölcsönműveletekért
volt felelős: A csalárd kötvénykibocsátásoknak
persze jogi következményeik voltak, keletkeztek röpiratok
stb. Így betekintést nyerhetünk abba, hogy milyen módon
tették a szervezők a parciálisokat pénzzé.
Sokszor csupán adósságtörlesztésként
szolgáltak. Fizetés helyett a hitelező parciálisokat
kapott, ami számára hátrányos csere volt.
De ez csak utólag derült ki, mert a magyar bíróságok
egészen a Hétszemélyes Tábláig nem
ismerték el a parciálisokat mint adósleveleket. Legalábbis
akkor nem, amikor ezek kifizetéséről volt szó.
Előfordult olyan ítélet is, amelyben adóslevélnek
minősítették Grassalkovich parciális obligációit:
A már említett pozsonyi kereskedő Wachtler pert vesztett,
melyben csalással vádolta Grassalkovichot, mert érvényes
adóslevél helyett értéktelen papírokat
adott neki. Az ítélet szerint Grassalkovich al pari
cserélte az eredeti adóslevelet parciálisokra, ebben
semmi csalás nem található. Seeligmann, ez a valamelyik német
fejedelemségből Ausztriába tévedt szélhámos,
majdnem minden bizonnyal felfigyelt a Grassalkovich-ügyre és
utánozta illetve kifinomította az egész eljárást.
Mesterséges keresletet keltett kezdetleges felvásárlásokkal
vagy ismételt érdeklődéssel különböző
bankházaknál. A parciálisok elhelyezésével
persze sokszor kénytelen volt félreesőbb tartományokban
vagy külföldön próbálkozni, mert belföldön,
legalábbis Bécsben a köztudat már kissé
gyanakodóan reagált ilyen papírokra. Sohasem fizettek
ki semmit ezekre a parciálisokra, se kamatot, se törlesztést.
A bécsi tőzsdén potom áron lehetett reájuk
szert tenni, amire olyan üzletembernek volt szüksége,
aki a csőd szélén állt. A csődeljárás
során ugyanis arra hivatkozott, hogy magyar értékpapírokba
fektette a pénzét és azért bukott meg. Az Eszterházy-féle és a csalárd parciálisokon kívül keveset tudunk a parciálisok forgatásáról. Valószínűleg inkább Bécsben vagy az osztrák tartományokban találtak vevőre, de az akkori osztrák pénzügyekről majdnem minden anyag, ha volt is, mára elveszett.
A magánkötvények kibocsátása
a bécsi bankházak érdekében állott,
erről tanúskodik Kübeck, a bécsi udvari kamara
elnökének szakvéleménye 1845-ből : A Legfelső
Igazságügyi Hatóság (Oberste Justizstelle) titkos
uzsoráskodást sejtett ezeknél a kölcsönöknél
és ezért kérte betiltásukat. Kübeck ellenezte
a kívánságot, megvédte az uzsorát
bizonyos körülmények között, természetesen
, ezenkívül véleménye szerint annyira
bonyolult az ügy, hogy az uzsorát még akkor
is, ha tényleg létezne lehetetlen bebizonyítani.
Jede Untersuchung darüber wäre schwierig
und gehässig und im Resultat ohne Erfolg. A továbbiakban hasonlóan érvel,
mint Wachtler: A bankházak kockázatuk miatt jogosultak a
magasabb nyereségre. És ha valakinek nagyon kell a pénz,
bele kell törődnie a magasabb kamatba is, az állam szintén
így cselekszik: Auch die Regierungen, wenn sie sich in finanzieller
Bedrängnis befinden, sind genöthigt, höhere Preise für
das Aufbringen von Anleihen zuzugestehen. Érdekes megjegyzéseket tesz
az említett kockázatokat illetően. Az Oberste Justizstelle
követelte, hogy a bankházak kezeskedjenek a kifizetésért
és ezt a garanciát írják a főadósságlevélbe
is, a parciálisokba is. Kübeck ezt nem tartja helyesnek, minden
felelősség alól fel akarja menteni a bankárokat:
Die Anordnung, in der Haupt-Schuldverschreibung, so
wie in den Partialen die bleibende Haftung des Handelshauses auszudrücken,
scheint mir auch von keinem praktischen Erfolge zu seyn, denn die Sicherheit
der Gläubiger beruht nicht auf dem Handelshause, welches sich auflösen
oder in die Unmöglichkeit versetzt werden kann, der Haftung zu entsprechen,
sondern auf der Hypothek. Ez az érvelés némi
elemzést érdemel. A húszas évek csalásai
után a bankházak felelősségre vonása
jogosult lett volna, de Kübeck ezt minden áron el akarja hárítani.
Az utalás a bankház feloszlatására nem változtat
ezen hát feleljen a bankház, míg fennáll!
Kübeck az egész hangsúlyt a jelzálogra fekteti,
de tudja, hogy ezeket a magánkötvényeket magyar urak
is kibocsátják, és tud a magyarországi jelzálog
bizonytalanságáról, sőt, ismételten hivatkozik
rá, ha a tervezett magyar jelzálogos hitelintézetről
van szó. De a panaszt tevő hatóság általában
kétségbe vonta a jelzálog biztosságát,
Kübeck pedig ezt azzal az indoklással védi meg, hogy
a bankházakban bízni kell, mert saját érdekükben
áll, hogy az ügyfél anyagi hátterét jól
vizsgálják meg:
von den Handelshäusern, welche die Gefahr
auf sich nehmen, immerhin erwartet werden kann, daß sie die Hypothek
genau geprüft haben, írja, de elfelejti megemlíteni,
milyen jellegű a veszély, aminek a bankházak
kiteszik magukat, mert éppen ezelőtt állapítja
meg, hogy nem vállalnak és nem is vállalhatnak semmilyen
felelősséget. Továbbá állítja,
hogy tulajdonképpen mindenki, aki azt akarja, bepillantást
nyerhet a hitelfelvevők földbirtokainak állapotába,
ha ez érdekelné. Ez már nagyon merész, illetve
félrevezető megjegyzés, mert Kübeck jól
tudta, hogy még az örökös tartományokban
sincs olyan hatóság vagy hivatal, amely vállalta
volna egy bizonyos birtok felülvizsgálását és
ennek értékének megállapítását,
vagy amely ellenőrző szervként működött
volna e kérdésekben. Magyarországról azt írta
egy évvel előbb, hogy ott majdnem lehetetlen megállapítani
egy birtok igazi értékét, ott fennáll a hitelt
érdemlő értékmegállapítás
hiánya (Mangel an authentischen Werterhebungen ). (Daß) dieses Geschäft als ein bloßes
Privat-Darlehen betrachtet, und daher ohne Gutheißung von irgendeiner
öffentlichen Behörde abgeschlossen, auch die bestellte Hypothek
bloß von dem ohnedies haftenden Großhandelshause geprüft
worden sei, ilyent nem szabad a parciálisokra
írni, mert akkor senki sem venné meg őket. Itt az az
érdekes, hogy Kübeck törekszik arra, hogy a parciálisoknak
piacot teremtsen vagy legalábbis biztosítson. Ez azert figyelemre
méltó, mert ezek a papírok nyilvánvalóan
versenyeztek az államkötvényekkel. Magasabb volt a
kamatuk, igaz, nagyobb is volt a kockázat. De ami a kockázatot
illeti: az államkötvények, nem szabad elfelejteni,
valószínűleg annak idején nem örvendeztek
ama bizalomnak, mint ma, hiszen olyan ország kötvényei
voltak, amely néhány évtizeddel ezelőtt hivatalosan
ment csődbe. Persze egy másik tényezőt se lehet
figyelmen kívül hagyni: Annak idején az állam
már ellátta a társadalmát csak saját
tekintélyén alapuló fizetési eszközökkel
papírpénz-jegyekkel, amelyek általánosan
elfogadottaknak számíthatottak egyébként
az 1811-i államcsőd nem okozhatott volna annyi kárt.
A papírpénz lényeges változást jelent
az állam pénzalkotó monopóliumának
fejlődésében: Már nem tartalmaz igazi értéket,
de mégis közvetíti az áruk forgatását
így tanúskodik a politikai hatalom megerősődéséről
a saját társadalmával szemben. Kübeck többi érve szintén
olyan silány minőségű, mint az előbbiek.
Csak eggyel akarok még folglalkozni: A parciálisok egyik
előnyeként említi azt, hogy külföldi tőkét
vonzzanak, daß Geld-Kapitalien vom Ausland her in die Monarchie
eingeflossen sind ez így igaz lehet, de elfelejti,
hogy korrekt fizetés esetén és feltételezhető,
hogy ilyenre gondolt kamatostul visszafolyik a pénz külföldre,
azaz, hosszú távon pénz vagy tőke kiáramlását
eredményezi a nemzetközi hitelek egyik jellegzetessége.
Ilyen hitelek csak akkor élénkíthetik a gazdaságot,
ha belföldön létezik olyan ipar vagy mezőgazdaság,
amely hitel igénybevételével tudja nyerességessé
tenni a termelését, amelyhez az is tartozik, hogy képes
értékesíteni az árutöbbletet. Csak ilyenkor
az adósságszolgálat nem múlja felül a
hitel teremtette beruházás eredményeit. A magánkötvényeket
kibocsátóknál kétségbe vonható,
hogy ilyen értelemben akarták és tudták gyümölcsöztetni
felvett hitelüket. ob dieses Geschäft nicht etwa eine Prellerei
beziehe , mire Reviczky azt válaszolta, hogy
a grófot ismerve ez nagyon valószínű: bei dem mir bekannten Charakter und zerrütteten
Vermögens-Umständen des Grafen Festetics
A további történtekről
úgy szereztek tudomást, hogy az Erzberger und Schmidt nevű
augsburgi bankház, ott Seeligmann illetve cimborái
letétbe helyezték a főadósságlevelet
tiltakozott az ellen, hogy a letétjegy másolatát
bizalomkeltés céljából csatolják
a parciálisokhoz. Mire a cenzúra-hatóság azt
a következtetést vonta le, hogy a kölcsönügy
nem jött létre. Ich nehme den Inhalt dieses Vortrages zur Wissenschaft und werde den in Erinnerung gebrachten Gegenstand gegenwärtig halten.
Grassalkovich károsultjai 1846-ban levélben fordultak Kübeckhez, melyben kérték, hogy segítsen az ügyükön, amely 21 évvel a harmadik kölcsön után és 5 évvel Grassalkovich halála után még mindig nem dőlt el. Ebben a levélben azt állítják, hogy addig a magyar urak magánkötvények formájában felvettek kb. 50 millió forintot. A rendelkezésünkre álló számokból azt lehet következtetni, hogy az összes felvett pénzről van szó, nem az akkoriban még nem törlesztett adósságokról. A csalárd kölcsönök összes nominális érteke 8 millió 100.000, az összes kölcsön száma 11, de más helyen 14 kölcsönt említenek, 9 millió forint összeggel. Ha az utolsó összeget vesszük, akkor 41 millió forint marad tényleg törlesztendő hitelként. A Magyarországon akkoriban szokásos hivatalos 6%-os kamatlábot tekintetbe véve ami a magánkölcsönöknél 1841-ig szintén szokásos volt, ezután voltak 5%-os, 4-%osok is felszámíthatunk 5%-os átlagot. Ha húsz éves lejárattal szintén átlagos időtartammal (az aktákban előforduló kölcsönöknél ha egyáltalában feltüntetik a lejáratot, a lejárati idő 30 és 40 év között volt, Grassalkovichnál 6 és 12 év között volt) számítunk, akkor 21,5 millió forintos összeget kapunk, amit a magyar mágnások fizettek a főleg osztrák hitelezőknek kamatként. (Tételezzük fel, hogy rendszeresen törlesztették a kölcsönöket, azaz évente 5%-ot levonva.) Nagyon valószínű, hogy ez az összeg nem tükrözi igazából a magyar főnemesség eladósodását, amely biztosan sokkal magasabb volt. De még ezt a 21,5 millió forintot is alig tudták előteremteni újabb kölcsönfelvétel nélkül. Se a földbirtok, se a kezdetleges uradalmi ipar volt annyira termelékeny. _______________________________________________________________
Ez a cikk keletkezett 1995-ben a Vásárhelyi Pál és a reformkori mérnökgeneráció című kiállítással kapcsán. Különféle okokból csak rövidített formában jelent meg nyomtatásban. |