Az államkapitalizmus elmélete: sűrű köd az „állam“ és a „kapitalizmus“ fogalmai körül
Aki az „államkapitalizmus“ elméletének a híve, ezzel magáról azt árulja, hogy nem tudja, mi az állam, és azt sem érti, mi a tőkés rendszer.
Ezért az elején az állam és a tőke viszonyára térek ki.
Az állam, mint a hatalom monopóliuma alapvetően mindennek a tulajdonosa. Ez a kiindulópont, amikor berendezi a magántulajdont. A magántulajdon pedig a tőkés rendszer alapja. A polgári, azaz tőkés állam azért tartja célszerűnek ezt a rendszert, mert maga jól jár vele – erős sereget tarthat és pompás rezidenciákat és más hatalmi jelképeket hozhat létre. Mindenekelőtt pedig egy engedelmes és dolgos lakossággal rendelkezik, amely a versenyben saját számlájára keresi a boldogulását és ezzel gyarapítja a nemzeti vagyont. Legalábbis akkor, amikor ezen állam területén tevékenykedő tőke sikeres.
A sikeres vállalkozók dédelgetése a politikusok által azt a tévedést szülte, hogy az állam és ennek ügynökei, a politikusok, kiszolgálják a tőkét, ennek alárendelik magukat. Ez a tévedés már Marxnál is előfordul. A Kommunista Kiáltványban áll a következő mondat: „A modern államhatalom nem más, mint az egész burzsoáosztály közös ügyeit igazgató bizottság.“ Ezt a hibát Engels később még tovább fejlesztette.
A helytelen felfogás abban áll, hogy a politikusokat csak a nagytőke bérenceinek tekinti, akik a tőkések parancsait végrehajtják, és nem rendelkeznek saját hatalommal, de a jóhiszemű nép előtt eljátsszák a hazafit. Így a kevésbé vagyonos polgárokat, a dolgozó embereket becsapják, akik azt hiszik, hogy a nemzet, azaz mindenkinek a sorsát szíven viselik.
Ilyen felfogás az államról azt az Engelstől származó elképzelést is szülte, hogy a tőkés rendszer megszűnése után az állam „elhal“. A tőkés rendszer Leninnél „Az imperializmus, mint a kapitalizmus legmagasabb foka“ című művében a monopóliumok uralma volt, – így elsősorban ezektől kellett szabadulni.
Az „Állam és forradalom“-ban végre az állam nála csak az elnyomó szervekre zsugorodik: a hadseregre és a rendőrségre. Az állam más mozzanatai, mint a törvények és az igazságszolgáltatás, de az oktatás is szerinte valahogy a társadalmi önszervezéshez tartóznak.
Ebből az értelmezéséből születik a korai szovjet rendszer: A nagytőkét – a monopóliumokat – államosítják, a kis tulajdont megengedik a NEP kereteiben. A párt, amely egyben a munkáshatalom képviselője, újraszervezi a hadsereget, a rendőrséget, a titkosszolgálatot, és ez az állami szervezet Lenin elképzelése szerint addig gyakorolja a hatalmat, míg „el nem hal“.
Ebből a téves felfogásokból – a bolsevikok sem a tőke, sem a magántulajdon, sem az állam szerepét nem értették – születik az államkapitalizmus elmélete, amely a létező szocializmus bírálata akar lenni, meghozza „marxista“ szempontból, mert olyan fogalmakat használ, amelyek Marxnál is előfordulnak: értéktöbblet, kizsákmányolás, stb.
Az államkapitalizmus tehát a marxizus-leninizmus szüleménye, és ennek az elméleti hibáin épül fel. Gyakorlatilag azt mondja – és nincs sok más tartalma – hogy a szocialista állam fölváltotta a monopóliumokat és ennek a jegyében folytatja a kizsákmányolást.
__________________
(Vitaindító szöveg, 2011. szeptember.)